|
|
| |
 |
 |
| ''Szerencsés vagyok, mert volt alkalmam,
hogy a saját szememmel lássak a föld néhány természeti csodái közül jó
néhányat. A mi felelősségünk, hogy az utánunk jövő generációra olyan
egészséges bolygót hagyjunk amely minden faj számára egyaránt élhető!''
Sir David Attenborough
|
|
|
|
Némi szél, egy kis hóval |
|
Napok óta a meteorológiát hallgattuk,
miközben készültünk az idei Alacsony
Tátra túránkra. Minden adó azt
szajkózta, hogy ez lesz az első olyan
hétvége, ahol igazi tavasz lesz. Igaz,
hozzátették, hogy egyes helyeken, főként
a Tára környékén előfordulhat némi szél,
egy kis hóval.
Szikrázó
napsütésben léptük át a határt, és
egészen a hegy lábáig azt hittük, hogy
az idén nem is fogunk találkozni hóval.
A parkolóban, ahol letettük a kocsit,
elkapott minket egy széllökés. Intő
jelként akár fel is figyelhettünk volna
rá, de mi csak csomagoltunk, és a
biztonság kedvéért a zsákok felső
rekeszeibe tettük a szélkabátjainkat.

További képek>>
Nagyon szép erdőn át vezetett az út a
menedékházhoz, többször megálltunk
nézelődni. Ebből az irányból még nem
vágtunk neki ennek a túrának, így sokat
tekergettük a nyakunkat. Bár már sokszor
leírtam, de a Tátra látványaival nem
lehet betelni. Meseszépek arrafelé az
erdők. Ahogy kicsit feljebb értünk, és
kezdtünk kikandikálni a fák közül, hideg
szél kapott el minket, gyorsan fel is
vettük a viharkabátokat. Aztán a
viharnadrágokat. Nameg a hótaposók is a
helyükre kerültek. Majd a síszemüvegek,
és a maszkok is a végére. Alig értünk
fel a gerinc aljára, úgy tombolt az idő
körülöttünk, hogy azt se tudtuk, mennyi
lehet még a menedékházig. A karókat
számolva próbáltuk saccolni a
távolságot. Viccesen nagy öröm volt
megérkezni. Kiadós ebéd után gondoltuk
szétnézünk a környéken, de a ház sarkáig
nem jutottunk el, és képeket is alig
tudtunk fotózni, mert befagyott a
viharban a technika. Másnapra
halasztottuk a felmenetelt a csúcsra.
Reggel hiába reméltük, hogy alább
hagy a vihar tombolása, csak még erősebb
lett. Az indulás előtt még reggeli
bemelegítésként Ádám kiásta az ajtót a
hó alól, hogy egyáltalán ki lehessen
menni a házból. Van némi perverzitás egy
ilyen viharban hegyet mászni. Minden
ötödik karónál pihentünk, és próbáltuk
levakarni a jeget a síszemüvegekről. Bár
az idő nem kegyelmezett nekünk, mégis
tulajdonképpen rendben értünk fel, igaz
a tervezett idő háromszorosa alatt. A
csúcson Csucsák barátunk bizonyította,
hogy humora még a régi. A „SnowSpray”
mutatványa kivitte a biztosítékot, és
hosszasan hahotáztunk a Tátra tetején.
Tombolt a vihar, kb mínusz 15 fok
lehetett, de nekem potyogtak a könnyeim
úgy nevettem :) Vidáman néztük a hegyet,
megettük a szokásos csúcscsokit, kicsit
elüldögéltünk a kereszt alatt, közben
arra gondoltam, hogy nem tud elég cudar
idő lenni ahhoz, hogy ne szeressek itt
lenni a barátaimmal.
Viktor |
|
Korábbi túrák: |
|
|
|
|
Barangolások a Bakonyban
|
|
Elfogultság nélkül állíthatom, hogy a Bakony minden évszakban gyönyörű.
Tavasszal az ébredező természet látványa, nyáron a zöld ezer árnyalata,
ősszel az álomba szenderedő erdők, míg télen a mindent beborító
hótakaró ejti ámulatba az ide látogatót...
Bővebben>>
|
|
|
|
|
Mecseki túra
|
|
Gyors reggeli, szütyő a vállon, és már az utcán lépkedtünk a
jelzéseket figyelve. A túraösvényre kanyarodva vigyázni kellett,
mert a falut villanypásztor veszi körül, hogy a nagyobb testű
négylábú szomszédok ne garázdálkodjanak az amúgy vendégszerető
helyiek portáján...
Bővebben>>
|
|
|
|
|
Zempléni túra
|
|
Itt állunk most ketten. Ugyanaz a hely, ugyanaz a hegycsúcs és ugyanazok
a sziklák, de már minden más. Az idő és a természet mindent megváltoztatott.
Az egykori vár területén magas fák nőttek, a sáncokat benőtte az aljnövényzet...
Bővebben>>
|
|
|
|
|
|
Az ALCEDO csapat fényképeiből készült szebbnél szebb háttérképek
érhetők el a letöltési oldalon. Továbbá négy új Windows 7 téma...
Bővebben>>
|
|
Az Elbrusz első megmászója a cár parancsára Kabardin Keljár (1829. július 10.)
volt. Az első Magyar megmászó: a Kaukázus kutatásának úttörője és mindmáig
legjelesebb hazai képviselője, Déchy Mór (1851. október 4. - 1917. január 8.). Az
Alpokban, a Tátrában és több más magashegyen megtett mászását követően 1884-ben
indult először a Kaukázusba, ahol megfelelő térkép és magassági adatok nélkül is
sikerült feljutnia az Elburuszra két svájci hegyi vezető és egy helybéli vadász
kíséretében 1884. augusztus 23-án. 1902-ig hét expedíciót szervezett a területre,
utazásai során bejárta a hegységrendszer legnagyobb részét.
|
|
A vízhólyag a túrázó első számú közellensége, mely a legcsodálatosabb
kalandot is pokollá tudja tenni. Mindezt könnyen elkerülheted, ha egy kicsit
jobban odafigyelsz a lábadra, a zokni és a bakancs kiválasztására. Olyan cipőt
vegyél fel, ami pont jó méretre, de a lábad még mozoghat benne! Gyapjú- vagy
szintetikus (nem pamut!) zoknit vegyél, ami átengedi a nedvességet! Esetleg egy
lágy anyagot is tehetsz a zokni alá, így nem dörzsöli a bőröd! Könnyű cipőt
válassz! Ma már sokféle high-tech termék létezik, melyek akár nagyobb súlyt is
elbírnak, rugalmasak, és biztosítják a kellő stabilitást.
|
|
|