Ha a hegy nem megy Mohamedhez, Mohamed megy a hegyhez... Még akkor is, ha az erőnlét hagy „némi” kívánnivalót maga után. Így történt, hogy szombat hajnalban útra keltünk, hogy újabb kísérletet tegyünk a Schneebergen. Kis autózás után megérkeztünk Losenheimbe, felkaptuk a bakancsokat, és irány előre. Pontosabban a sípályán felfelé. :-) Fél óra erőltetett menet után mindegyikünk kapkodta a levegőt, törölgette verejtéktől nedves homlokát, s fejét csóválta, hogy „na, ez megint nem fog menni….” Hallgathattam is egyik, mára már szállóigévé vált mondásomat, némi gúnnyal fűszerezve, hogy „mit nekünk a Mount Everest…” :-)

További képek>>

AEnne ellenére eljutottunk az első hüttéig, ahol némi kávé és reggeli után úgy döntöttünk, folytatjuk az utat, habár igencsak gyülekeztek a viharfelhők. De bíztunk abban, hogy az időjárás mellénk áll. Sajnos nem így történt. Ahogy haladtunk feljebb, annál jobban erősödött a szél. Egy darabig nyakunkat behúzva próbáltunk menedéket találni lefagyni készülő füleinknek, aztán győzött a természet. Előkerültek a fülvédők, sapkák, s jobb híján a pulóver (a fejre). :-)
Végül déli 12 óra után nem sokkal elértük a csúcsot. Gyorsan elkészítettük a csúcsfotókat, s igyekeztünk vissza a közeli Fischerhüttébe melegedni. A kalória utánpótlással összekötött taktikai megbeszélés után úgy döntöttünk, hogy a „kicsivel” hosszabb, ám kevésbé meredek úton megyünk lefelé. A „kicsivel” hosszabb út, az kb. 2-szer olyan hosszú volt, nem kevésbé kalandos (mivel volt egy kis „kitérőnk”) és a legkevésbé sem vízszintesebb. Ami a legjobb volt, nem ugyanabba a faluba érkeztünk, ahonnan indultunk. :-) 5 óra lefelé gyaloglás után leértünk a hegyről és még hátra volt 2 km a szomszédos településre. Szerencsénkre megláttunk egy ház udvarán álló taxit. Becsengettünk, s rövidesen már robogtunk a mi kis autónk felé. Gyors átöltözés után fáradtan, de egy szép nap emlékeivel indultunk haza, gondolatban már a következő túra tervével.

Adri

<<Vissza a főoldalra