További képek>>

Sokan kérdezik tőlem, mit szeretek annyira az Adrián? Nincs semmi igazi látnivaló, és mindig olyan zajos a vize. Talán pont ezt a zajos sűrűségét, vagy a sajátos illatát, vagy talán azt az igazi zöldeskék színvilágot, ami csak az Adriára jellemző. Leginkább mindet együtt! Mint a villám szereltem össze és percekkel később már ott álltam egy lépésnyire a víztől...

Mintha egy igazi nagymama féle húslevesbe léptem volna bele, olyan volt a találkozás. A ''zajos'' kifejezés meg se közelíti azt az állapotot, ahogy a tenger mélyén fogadott. Hát Hmm! Meglepetésemben felnéztem, de a felfele is csak a buborékok haladási irányából volt egyértelműsíthető.

Láthatóan a tovahaladó vihar nem csak a fákat szaggatta meg, hanem a vizet is felkavarta, mint egy turmixot. Persze mit sem törődve a húsleves feeling-gel, egymás után kerestük fel a merülési célhelyeket. Mármint, amit megtaláltunk. Olyan kísértetiesen izgalmas (egyesek szerint simán csak rossz látási viszony, így unalmas) volt az egész. Hol egészen sötétesen opálos volt a víz, hol a besütő napsugarak szikráztak az apró felkavarodott planktonokon, mint valami mikro tűzijáték. Nagyon szélsőséges volt a tenger színeiben, állagában. Úgy kb. a negyedik merülésünk során a barlang bejáratánál meg végképp hiperűrsebességre kapcsoltunk, mert a sötétségből kifele áramló vízzel érkező mikro szemcsék megvillantak a barlang elé beeső fényben, látványos fénycsíkot húzva. Persze bementünk és megnéztük, meg még másik barlangféleséget is megnéztünk és kitartóan merültünk és mentünk és, és,... és sajnos néha kijöttünk (... palackot cseréltünk).

Talán ez mindig is vita lesz a búvárok között, hogy az ilyen vihar utáni felkavarodott Adria az csak szimplán unalmas, mert rossz a látási viszony, vagy pont ettől a kavargó, természetes bioszférától válik érdekessé és izgalmassá. Részemről mindenképp az utóbbi tábort erősítem. E sajátos illatú (nomeg színű) tenger és köztem továbbra is nagy a szerelem...

Viktor

<<Vissza a főoldalra